A suttyóság nem kötelező

Prieger Zsolt 2012.11.22. 19:32

Méltán akadt ki a fociközvélemény a Bajnokok Ligája történetének leggusztustalanabb gólján!

Méltán akadt ki a fociközvélemény a két nappal ezelőtti, BL-ben megtörtént agyament sportszerűtlenségen, amit a Sahtar Donyeck csatára volt szíves elkövetni, és amit egyes szakértők a Bajnokok Ligája történetének leggusztustalanabb góljaként aposztrofálnak.

Történt ugyanis a Sahtar–Nordjaelland mérkőzésen, hogy Willian, a Sahtar középpályása a szokásjog alapján a dánok kapusának ívelte a labdát a bírói feldobást követően, ám enyhén bezsongott csapattársa, Luiz Adriano a bevett formára magasról téve az ellenfél hálójába vágta a labdát. Utána meg úgy tett, mintha semmi sem történt volna, ráadásul arcára volt írva: „Gyerekek, mi is itt a probléma?”

A magyarázhatatlan és védhetetlen akciót követően – megjegyezzük: a bírói sípszó előtt a dánoknál volt a labda, akik oda se mentek az ejtéshez – a Sahtarból többen zavartan néztek maguk elé, volt, aki leginkább egy gyors bekapott góllal nyugtatta volna meg lelkiismeretét. Lucescu mester, a Donyeck edzője meg azt találta mondani, hogy: „Bocs, de Adriano csatár, aki ösztönösen cselekszik”.

Ja, értem. Ezzel csak az a probléma, hogy ekkora suttyóságot az Adrianónál sokkal nagyobb csibészek sem tettek/tennének meg. Ott van példának okáért a folyamatosan sportszerűtlenséggel, szélsőjobboldali eszmék szajkózásával hírbe hozott, megállás nélkül bunyót provokáló Paolo Di Canio, aki több mint 500 bajnokin több mint 100 gólt ért el, s aki a Juventusszal egy UEFA Kupa-, a Milannal pedig egy európai Szuperkupa- és egy Serie A-elsőséget is összegyűjtött. Akinek kultusza volt, akit imádtak, bár ha létezett futballista, akinek megítélésére főként botrányos megnyilvánulásai nyomták rá a bélyegüket, akkor ő biztosan ilyen volt.

A 2008 márciusában a negyedosztályú Cisco Romából visszavonuló támadó (egyéként évek óta az angol negyedik ligás Swindon Town menedzsere, idén februárban a hónap szakvezetőjének választották a második ligában) említésekor a többség képzeletében nem nagy csapatok (Lazio, Napoli, Milan, Celtic, WHU) korábbi játékosának alakja jelenik meg, hanem a magából kivetkőző elmebeteg képe, aki a Lazio-keménymagot fasiszta karlendítéssel hergeli.

A vicc az egészben, hogy a Mussolini-fan Di Canio másról is ismeretes, mégpedig – fura módon – a pályán tanúsított sportszerűségéről. Ezt még egy elismerő Blatter-levél, és egy hozzá mellékelt FIFA Fair Play-díj is bizonyítja. A tőről metszett Duce-rajongó – aki egyébként gyakran hangoztatja antirasszizmusát is, mint ami „az olasz fasizmus velejárója” – 10 éve egy West Ham–Everton meccsen pazar helyzetben, egy beívelés után fogta meg kézzel a labdát, hogy még véletlenül se bombázzon a hálóba, mert – láss csodát – az ellenfél kapusa az akció közben megsérült.

De van más példa is. Mert az Alessandra Mussolinivel is levelező Di Canionál sokkal visszafogottabb srác például a német Miroslav Klose, aki már többször is bizonyította etikus attitűdjét. A közelmúltban egy kezezése után juttatta a hálóba a labdát, de a bírót lebeszélte gólja megadásáról! Sikerrel. Ezzel megfosztotta csapatát egy kiváló lehetőségtől, viszont kiváltotta a szurkolók hódolatát. „Nem viselkedhetünk etikátlanul, a gyerekek példaképei vagyunk” – fogalmazott a német válogatott a meccs után.

Antirasszista fasisztát alakító olasz vagy mamakedvence német klasszis – egyre megy. Mert mindketten a szegény hülye Adrianónak mutatnak példát jelenből és múltból azzal, hogy a suttyóság a focipályán sem kötelező.